Social Mix - közösségi média tanácsadás

Tumblr

Feliratkozás Tumblr hírcsatorna csatornájára
A közösségi média napjaink egyik legerősebb marketingeszköze, mellyel minden vállalkozásnak élnie kell. A Social Mix költséghatékony megoldásokkal segíti a kis- és középvállalkozásokat a közösségi marketing területén.
Frissítve: 9 óra 38 perc

Az év terméke 2015-ben: Apple Watch

sze, 09/10/2014 - 11:02

Tegnap este jelentette be az Apple, hogy milyen újdonságokkal rukkol elő: az idei évben dobják piacra az iPhone 6 és iPhone 6 Plus telefonokat, de őszintén szólva ez közel sem szólt akkorát, mint az a bejelentés, hogy az okosórák piacára is belépnek. Méghozzá nem is akármilyen termékkel! Az Apple Watch névre keresztelt úttörőből rögtön 34 különféle modell érkezik, amelyek között még arany és rózsaarany tokozású is van, így nem csoda, hogy a világ felkapta rá a fejét.

A funkciók széles tárháza kifejezetten bámulatos, de miután ez megtalálható az Apple hivatalos oldalán a tőlük megszokott részletességgel, ebben a bejegyzésben nem ezt szeretném részletezni.

Élőben néztem a tegnap esti rendezvényt, majd számos cikket elolvastam amerikai és hazai szerzőktől, divatbloggerektől és szakemberektől egyaránt (a Vogue például már tegnap, elsőként írt az okosóráról), és egy valamit megfigyeltem. Élen az Index cikkével úgy érzem, hogy az itthoni közönség nem érti a lényeget. Az Apple Watch-ra azt írni, hogy “se nem csúnya, se nem szép” és a céget azzal vádolni, hogy “beállt a sorba”…érthetetlen. (Az új iPhone kapcsán ezt még el is fogadom, szerintem azzal nem jó irányba megy tovább az Apple, de az órájukat illetően nem érheti kritika őket.)

Azok közé tartozom, akik nem azért hordanak órát, hogy tudják, mennyi az idő, vagyis a funkciója nem érdekel igazán - tudom, szomorú, és bizonyára megkapom (jogosan) a vádakat, hogy divatmajom vagyok, legalább is ami az órákat illeti. Ezt vállalom, mert valóban így van. Azért hordok órát, mert tökéletesen kiegészíti az öltözékemet, megmutatja a stílusomat és nem utolsósorban ékszerként funkcionál. Pontosan ezért nem érdekelnek az okosórák, mert ha az az elsődleges szempont, hogy szép, divatos ékszert hordjak a kezemen, akkor szóba sem jönnek. Vagyis szóba sem jöttek - míg az Apple be nem mutatta tegnap az Apple Watch-ot.

A saját szubjektív véleményem az, hogy az Apple háza táján tökéletesen érzik, mi kell ahhoz, hogy elkezdjen az is órát hordani, aki eddig nem tette: nem kell előkapni a telefont egy konferencián ülve azért, mert rezeg és úgy érzem, muszáj megnézni, ki keres. Ha jön egy üzenet, anélkül eldönthetem, hogy fontos vagy ráér a szünetig, hogy faragatlan módon a telefonomba temetkezve ülnék a helyemen. Vezetés közben a kézben tartott mobiltelefon tiltott, a tartóba helyezett iPhone pedig zavarja a látóteret, de ha az órám navigál, nincs útban és nem kell rá aktívan figyelnem, illetve telefonálás közben is megmarad a navigáció. Arról nem beszélve, hogy egy zsúfolt helyen sem kell az iPhone-t előkapni, ha épp egy találkozóra rohanok, ahonnan a partner hív, hogy késni fog. Mindezt megtehetem az egyébként is - szó szerint - a kezem ügyében lévő órán.

Az pedig csak hab a tortán, hogy mindemellett gyönyörű, divatos és se nem ormótlan, se nem tepsi, se nem túl tudományos. Pontosan annyira populáris a kinézete is, mint amilyenek a funkciói: akik eddig imádták az iPhone-jukat, egészen biztosan imádni fogják a hozzá tartozó órát is.

Tévedés ne essen: nem állítom, hogy mindenkinek szüksége van rá, és azt sem, hogy a világ legjobb terméke. Azt viszont igen, hogy ebben a szegmensben az Apple új kategóriát alkotott és a jelenlegi viszonyok között ki is maxolta azt. Igényt teremtett, amit magamon is látok, mert egész eddig kifejezetten elzárkóztam az okosóráktól, most viszont azt mondom, ezeket a funkciókat látva ezentúl nemcsak divatos, de hasznos is lesz a csuklómon lévő ékszer, miközben a mindennapi életet is megkönnyíti. Mi mást várhatnánk még egy órától? Engem meggyőztek, pedig nem hittem, hogy valaha is többet szeretnék egy órától, minthogy szép és divatos legyen.

A kérdés már csak az, hogy a 350 dolláros induló ár melyik modellt takarja majd, és hogy Magyarországon mennyire tornásszák fel ezt az árat. Azt azonban már most borítékolom, hogy annak a közönségnek, amely telefonra is kiadott egy kisebb vagyont, az Apple Watch lesz álmai netovábbja, háttérbe szorítva akár az iPadet is. Nálam telitalálat!

Közösségi lett az X-Faktor

szo, 09/06/2014 - 20:21

Idén végre az RTL Klub is megtette azt a lépést, amit már legalább 2 évvel ezelőtt kellett volna: a műsorban népszerűsítik 3 felületüket, a Twittert, az Instagramot és a Tumblrt.

Immár 45 perce startolt az X-Faktor 2014-es évada, amely első ránézésre nem sokban különbözik az eddigiektől: tehetséges és kevésbé tehetséges énekesek váltják egymást a színpadon, miközben az ítészek hol a csalódottságtól, hol a meglepetéstől grimaszolnak.

Azonban az idei évad mégis más: a műsorba beépítették a Twittert, ahol ma éppen Geszti Péter a vendég, és az ő tweetjei meg is jelennek a képernyő alján. Őszintén szólva csodálkozom, hogy az RTL Klub csak azután fedezte fel a közösség erejét, hogy tavaly a konkurens TV2 The Voice című tehetségkutatójában már találkozhattak a nézők az élő Twitter-fallal. Talán ennek is köszönhető, hogy még egy újítással előrukkoltak (mondhatni rátettek egy lapáttal) és ők az Instagram-oldaluk mellett a Tumblrt is megadták a nézőknek - bár ez utóbbin egyelőre nem helyeztek el tartalmat, mindössze néhány képet.

Apropó tartalom: halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy úgy lenne az igazi, ha nem 18 kép lenne összesen elhelyezve az Instagram-oldalukon, hanem real-time posztokkal hoznák közelebb a tv-adást. Az ufós zenekarról, a masnis leányzóról vagy bármelyik karakterről készült fotókat tehetnének ki a produkciók alatt, mert egyelőre csak a mentorokról tettek ki fotót, őket pedig már sokan sokféleképpen láthattuk, így nem igazán érdekesek - egyelőre. A Tumblr oldalukon még ennyi tartalom sincs, tehát aktívan csak a Twittert vonták be a műsorba, a többi felületen egyelőre közösségépítés lehet a cél.

Várjuk ki azonban a végét: kíváncsi vagyok, az élő show-k alatt vajon milyen tartalmakat helyeznek ki különböző csatornáikra. Egy valami azonban biztos: jobb későn, mint soha! :)

Az új őrület: itt a hyperlapse!

cs, 09/04/2014 - 13:00

Az Instagram alkotóinak vadonatúj dobása a Hyperlapse nevű alkalmazás, amely instant és egyszerű módja a timelapse videók elkészítésének. Olyannyira, hogy az tényleg meglepő!

Azzal, hogy az okostelefonok már képesek videófelvételeket készíteni, egy új dimenzió nyílt meg a kommunikációban, hiszen korábban soha nem volt annyi kép- és hangfelvétel rögzítésére alkalmas eszköz senkinél, mint napjainkban. A közösségi média és az Instagram pedig csak fokozta ezt a forradalmat: ma már tényleg egy gombnyomás nemcsak elkészíteni, de megosztani is képet vagy videót.

Az új őrület pedig a timelapse-videók készítése, amihez eddig nemcsak szoftverre, de annak a kezeléséhez szükséges ismeretekre is szükség volt. Az Instagram viszont előjött a Hyperlapse nevű alkalmazással, amely mindezt ugyanolyan könnyűvé és egyszerűvé teszi, mint egy normál videófelvétel elkészítését. Az alkalmazás mindent megold a felhasználó helyett, így nincs más dolgunk, mint egy sima videót elkészíteni - ráadásul még arra sem kell figyelni, hogy a kezünk ne remegjen és állványt használjunk, mert a Hyperlapse stabilizálja is a képet.

Kipróbáltam, és tényleg magától értetődő a kezelése, úgyhogy lélekben mindenki készüljön fel arra, hogy a hyperlapse-felvételek elárasztják majd a különféle közösségi média oldalakat. Kérdés, hogy a cégek közül ki lesz az első, aki előrukkol egy olyan látványos videóval, ami vírusként terjed majd a felhasználók között.

(Az általam készített videót láthatod a posztban.)

Vicc, álhír, kacsa? A Facebook megjelöli!

k, 08/19/2014 - 12:20

Érdekes fejlesztést tesztelnek immár 1 hónapja a Facebooknál, amiről Zuckerberg úgy nyilatkozik, hogy a felhasználók kérésére történik. A visszajelzések szerint ugyanis rengeteg álhír terjed a közösségi oldalon úgy, hogy az igazi hírektől semmi sem különbözteti meg őket. Legalább is eddig így volt.

Az újítás szerint ezentúl az angol nyelvű felhasználók a [Satire] címkét látják majd azok előtt a tartalmak előtt, amelyek komolytalan vagy álhíreket terjesztenek. Azt még nem tudni, hogy a magyar verzióra milyen feliratot tesznek majd; lehet akár [Kacsa], [Álhír] vagy [Vicc] is, mindenesetre a funkciója ugyanaz lesz.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy mi alapján sorolják be a híreket ebbe a kategóriába, pedig ez igen sok kérdést vet fel. Ha maguk a felhasználók kell, hogy jelöljék az ilyen tartalmakat, akkor felmerül a kérdés, hogy mi történik olyan esetben, ha egy konkurens hírportál vagy tartalomszolgáltató cikkét jelölik meg többen azért, hogy a hitelességét aláássák. Ha pedig nem a felhasználók, hanem a Facebook jelöli automatikusan kacsának az adott tartalmat - ami már logikusabbnak hangzik - akkor valószínűleg a forrás alapján szelektálnak majd.

A bejelentésben a The Onion cikkeire hivatkoznak, mert számtalan felhasználói bejelentés érkezett hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy a viccesnek vagy ironikusnak szánt The Onion-cikkekről egyáltalán nem derül ki, hogy nem komolyak, és így felhasználók ezrei reagáltak úgy, mintha azok lennének. A probléma tehát valós, a Facebook pedig viszonylag gyorsan reagált a felmerülő panaszokra - meglátjuk, hogy a gyakorlatban ez mit jelent majd, és mennyire érinti a magyar felhasználókat.

Kép: Mashable.com

Nagy öröm a saját szörny

h, 08/18/2014 - 10:07

Múlt héten írtam arról az Instagram-őrületről, melyet az Amszterdamban élő Tim keltett: a kreatív igazgatóként dolgozó fiatalember hobbija, hogy szörnyekkel dobja fel mások unalmas Instagram-fotóit. Velem sem tett kivételt, a neki küldött fotóra egy megacuki szörnyet varázsolt, imádom! :)

Ráadásul az egész rettentő egyszerű: vagy egy Instagramra kitett fotón kell a monsterphotobomb hashtaggel arra kérni, hogy dobja fel a fotónkat, vagy privát üzenetként is továbbíthatunk neki egy képet, ő pedig saját oldalára posztolja azt. Mindössze pár kattintás az egész, és mindenkinek lehet saját szörnye. :) Szuper vagy, Tim!

Oldalak